A rendezvény főtámogatója:
Minden korban voltak olyan kivételes, szerencsés generációk, amelyek tanúi és alakítói lehettek egy-egy technológiai, technikai paradigmaváltásnak. Nekünk, akik ma az energiaiparban dolgozunk, részünk van ebben a szerencsében, bár néha ez nem tűnik könnyűnek, hiszen egy új útra lépni, sőt, az új utat építeni természetesen rengeteg komoly kihívással jár. Szerencsések vagyunk, hogy lerakhatjuk az európai, a magyarországi villamosenergia-ipar következő korszakának alapjait szabályozásban, technikában, infrastruktúrában, működésben, együttműködésben.
A változás komoly energiákat képes felszabadítani, hiszen kreatív megoldásokra van szükség, hogy az átmenet a fogyasztók, a felhasználók, a stakeholdereink számára lehetőleg zökkenőmentes legyen, hogy ne sérüljön az ellátásbiztonság. A paradigmaváltás egyik fontos eleme, hogy a villamosenergia egyre nagyobb szerepet kap a mindennapi életünkben. Nemcsak a bennünket körülvevő, egyre több elektronikus eszköz működéséhez, az épületeink hűtéséhez-fűtéséhez, de az egész nemzetgazdaság működéséhez egyre nagyobb mértékben van és lesz szükség a villamosenergiára, ami még inkább felértékeli az ellátásbiztonságot.
Az utóbbi húsz évben a piacnyitással kezdődött átalakulás egyre gyorsuló ütemben zajlik, a tíz éve az európai piacon még csak pilot jelleggel működő nap- és szélerőművek mára egyre nagyobb szeletet harapnak ki az energiamixből, hagyományos erőművek nem, vagy csak elvétve épülnek. Mindez komoly kihívások elé állítja nemcsak a rendszerirányítókat, így Magyarországon a MAVIR-t is, de az elosztótársaságokat és az energiakereskedőket is. Eközben gyorsuló ütemben zajlik a digitalizáció, és már kopogtatnak a mesterséges intelligenciára épülő megoldások.
Mindezek együtt új megoldásokat kívánnak, a piaci szereplők, a termelők, kereskedők, az átviteli és elosztói engedélyesek, a szabályozók és a fogyasztók közötti új együttműködési formákat, gyakorlatokat feltételeznek, aminek jó példája a ma már iparági együttműködésben készülő, hosszútávú hálózatfejlesztési terv, vagy az új erőművi csatlakozási folyamat, és az a több tucat kisebb projekt, amelyben folyamatos és aktív párbeszéd zajlik a magyarországi villamosenergia-rendszer szereplői között. A MAVIR egyik fontos stratégiai célja, hogy támogassa és ösztönözze a szakmai párbeszédet, a minél szélesebb körű tudásmegosztást, így ma a legjobb helyen vagyunk, hiszen ennek egyik fontos terepe évről évre a Vándorgyűlés.
Támogatóink:
Kommunikációban partnerünk
Sans Cliché Kft.,
Könyves-Ruzsányi Edó
Telefonszám: +36 20 537 6838
E-mail: sanscliche@sanscliche.hu
Szálláshelyekben partnerünk
TARJÁNYI Andrea
Managing Director
Travel Advisory Co. I TAC I MICE & More
Mobil: +36 30 740 2534
E-mail: andrea@miceandmore.hu